Zebrán előzött egy Land Roveres Újpesten
Közben zöld volt a gyalogosoknak, de szerencsére senki nem lépett az ámokfutó elé.
Közben zöld volt a gyalogosoknak, de szerencsére senki nem lépett az ámokfutó elé.
Kétszázmilliárd forintos fejlesztési csomagot álmodott meg Budapest vezetése a 3-as metró vonalának felszínére: új villamost, a felüljárók elbontását, bicikliutakat ígértek. A projekttel egy gond van: EU-s pénzből valósítanák meg, ráadásul abból a forrásból, amit az Unió jogállamisági problémák miatt nem hajlandó egyelőre átutalni Magyarországnak.
A Váci út forgalmát a rendőrök az Árva utca irányába terelik.
Egy kecske vezetésével vágtak át a hatsávos úton.
„Azonnali rozsdaövezeti akcióterületté” nyilvánította a kormány egy XIII. kerületi egykori gyárépületet, és egyedi építési szabályokat állapított meg.
Egy embert tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.
A fővárosi közlekedési vállalat a mentők aggályaira is reagált.
A korábbinál jóval magasabbról figyeli majd a forgalmat.
A két sebességmérő három hónap alatt ezer gyorshajtást mért be.
A Váci úton, a Megyeri út találkozásának közelében forgalmi akadály alakult ki.
Bevonták öt engedély nélkül átalakított autó forgalmi engedélyét.
A férfi utólag elismerte, hogy „nem így kell viselkedni az utakon”.
Hamarosan eldől, hogy milyen épületrészek maradnak meg a terület örökségnek mondható állományából.
Két sérültje van a karambolnak, egy BMW és egy KIA ütközött össze.
Mindkét fél hálás lehet a sorsnak, hogy nem történt tragédia.
Külön bringasztráda is készülne.
A Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út kerékpáros összekötését is megoldják, a metróvonal felett pedig akadálymentesen lehet majd átkelni.
A férfi az úttesten is átsétált, majd a kerékpárúton ment tovább.